Van egy tévhit a gondolákkal kapcsolatban, amit mindannyian rosszul tudunk

Velence kecses, karcsú járműveivel kapcsolatban van egy állítás, amit valószínűleg te is rosszul tudtál egészen eddig. Mi legalábbis biztosan!

A gondolákkal kapcsolatban az a közkeletű tévhit, hogy a gondolás egy póznával lökdösi a hajót – te is ezt hitted eddig? Azonban ez nem igaz: már önmagában a Canal Grande átlagosan 5 méteres mélysége kizárja.

A gondolás valójában a menetiránnyal szemben evez (ún. „voga veneta” stílus), de úgy, hogy normál menetben egyáltalán nem emeli ki az evezőlapát tollát a vízből. Ebben egy „forcola” nevű, bonyolult formára faragott fa tartóvilla van a segítségére, amelybe az evezőrúd (remo) több helyen is beakasztható – így az előrehajtó „premer” mozdulatot követő visszahúzás (stala) során elég csak a lapátot élére állítani.

Ez a módszer nem alkalmas gyors haladásra és megtanulása sem egyszerű, azonban igen takarékos. A tartós haladáshoz szükséges munka három fő szállítása esetén mindössze egy gyalogló ember energiafelhasználásának felel meg, ráadásul az erőfeszítés megoszlik a karok és lábak között, ami lehetővé teszi a hosszas evezést.

Versenyeken, felvonulásokon vagy hatnál több utas szállításakor ketten eveznek (az orrban és a taton), az evezőt pedig kiemelik a vízből. Ezt a módszert a gyakorta megrendezett regatta kupákon láthatjuk, a mindennapokban pedig a „da tragheto” átkelőjáratokon lehet megfigyelni, ahol két gondolás 11-14, többnyire álló utast visz át a hetven méter széles Canal Grandén, mindössze fejenként 60 eurócent ellenében.

A tájékozódás egyébként hagyományosan nehéz feladat a gondolásnak, mivel Velencében nincs utcaalapú házszámozási rendszer. A kerületeket és a történelmileg egyes templomok köré szerveződött kommunák épületeit folyamatosan akár öt-hatezerig is számozzák – a sok csatorna és szűk utcácska miatt pedig nem létezik teljes részletességű várostérkép hordozható méretben.

A városban sokszor még a lakosok is eltévednek, így a tájékozódás a 150 órás elméleti képzés és a gondolásvizsga egyik fő eleme.

További gondot jelent, hogy Velence talapzata a 19. század vége óta kb. 23 centimétert süllyedt az artézi kutak talajvizet kitermelő hatására, így árapályhelyzettől függően számos kisebb híd alatt még a lehajtható díszű gondolák sem férnek át – vagy rosszabb esetben apályig bent ragadnak egy alacsony hidak által körülzárt térségben.

A gondolások egyébként külön kasztot alkotnak Velencében, létszámuk meghatározott, mindössze 440-450 fő és minimális köztük a külföldiek aránya – az egyetlen női jelentkezőt (Alexandra Hai) pedig tíz év után sem engedték levizsgázni. A gondolások egymás között gyakran a venét dialektust használják, amelyet több nyelvész az olasztól független újlatin nyelvnek tart – így kívülállók által meg nem érthető módon, büntetlenül szidalmazhatják a motorhajók közveszélyes kapitányait vagy épp mustrálhatják a (hölgy)utasokat.

(Fotók: Unsplash, forrás: Wikipédia)