Túrázni indulsz? Légy tisztában a fákra festett jelzésekkel

Nem kis bonyodalomtól és bolyongástól menthet meg minket, ha tisztában vagyunk minden fára festett jelzés jelentésével.

A gyalogos turistaút-hálózat nagyon hosszú ideje, 1930 óta használja a turistajelzéseket: ez a 4 színhez és a 11 alapjelzéshez kapcsolható, és az egész országban egységben.

Kék, piros, sárga, zöld – ezekkel a színekkel találkozhatunk egy kirándulóösvényen többnyire sávok/fektetett csíkok formájában. A sorrend a fontosságot jelöli: a kék sávjelzés az országos jelentőségű útvonalakat jelzi, mint például az Országos Kéktúra, vagy az Alföldi Kéktúra és a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra.

A piros sáv a megyei és regionális jelentőségű vándorútvonalakra, míg a sárga és a zöld a helyi jelentőségű vándorutak jelzésére használatos.

A (kék, piros, sárga vagy zöld színű) kereszttel is gyakran találkozhatunk: fontos jel, a négy alap sávjelzéshez kapcsolódó, azokból leágazó, azokat összekötő útváltozatokat, rövidítéseket-hosszabbításokat jelöli.

Minden más alakzat az útvonal céljára utal, és szintén az említett 4 színben találkozhatunk velük. A háromszög hegycsúcsra vagy kilátóra vezet; a négyzet településre, szálláshelyre vagy közlekedési lehetőséghez, az omega jelzés barlanghoz, az L alakzat pedig romokhoz, műemlékekhez. A kupolaszerű jel emlékmű irányát mutatja, a kápolna szakrális emléket.

A befejezetlen kör körsétát (ilyen van például a Nagy-Hárshegynél is sárgában, illetve Dobogókőn ilyen jelzi a Zsivány körutat és a Thirring körutat), a T betű pedig tanösvényt.

 

Vissza a többi friss hírhez – kattints IDE!

(Forrás: we love budapest, turaoldal,hu)

Fotók: pixabay, Getty Images