Régebbi lehet a Machu Picchu, mint ahogy azt eddig hittük

Radiokarbonos kormeghatározásnak vetették alá.

Az eddig véltnél legkevesebb két évtizeddel korábban épülhetett a perui Machu Picchu egy új tanulmány szerint, amelynek készítői a romvárosban feltárt emberi maradványokat elemezve jutottak arra, hogy az inkák már nagyjából 1420 körül a területen élhettek.

A tudósok korábban spanyol gyarmati feljegyzésekre támaszkodva állapították meg az Andok hegyláncai között megbúvó város megalapításának legkorábbi lehetséges dátumát. Ezen dokumentumok szerint Pachacuti inka uralkodó építtette a várost, miután területszerző hadjárata részeként meghódította a régiót, ami végül az Inka Birodalom megszületéséhez vezetett. A feljegyzések alapján Pachacuti 1438-ban került hatalomra, így az uralkodásához kötődő jelentős eseményeknek ez után kellett történniük.

A most megjelent tanulmány készítői radiokarbonos kormeghatározásnak vetették alá a romváros három temetkezési barlangjában 1912-ben feltárt emberi csontokat és fogakat, ami lehetővé tette a város építési idejének pontosabb meghatározását. A maradványok nagyjából 26 olyan személytől származnak, akik a jelek szerint szolgaként dolgoztak az inka társadalom uralkodó osztálya számára kialakított komplexumban. Több száz szolga élt Machu Picchuban, hogy egész éven át gondoskodjanak a városról, ahol az inka elit csupán időszakosan tartózkodott.