Nemsokára légitaxival kerülhetik el a dugót a Rómába érkezők

Nem is olyan távoli gondolat a légitaxik kérdése?

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a nagy reptereknek is számolniuk kell a légitaxikkal, legalábbis Olaszországban és Franciaországban igencsak komolyan terveznek a repülő autók lehetőségével. Róma, Velence és Bologna, valamint a francia Riviéra repülőterei összefogtak, hogy létrehozzanak egy vállalatot, amely a repülő taxik infrastruktúráját építi és kezeli – írja a reuters.com nyomán a Travelo.

Az Urban Blue névre keresztelt cég egy német repülőtaxi-startuppal, a Volocopterrel működik együtt, mely a napokban mutatta be első akkumulátoros járművét a római Fiumicino repülőtéren. Az akkumulátoros repülőgépek bevezetésére a vertiportnak nevezett infrastruktúrát fogják használni. Az első ilyen a tervek szerint már 2024-ben megkezdheti a működését.

A légitaxik jellemzője, hogy függőlegesen szállnak le és fel, és sokkal gyorsabban eljuttatják az utasokat egyik helyről a másikra, mint a közúti autók. Egy autóval 45 perces utat mindössze 15 percet lehet megtenni a repülő taxival. Előnye még, hogy csendes, és nincs károsanyag-kibocsátása. Egy utazás kezdeti költsége körülbelül 150 euró (54 ezer forint) lesz.

Eldőlt a magyar szellemhotel sorsa.Itt található a világ legmérgezőbb tava.

Vissza a többi friss hírhez – kattints IDE!

Ha igazán szeretsz valakit, lepd meg az új ROADSTER magazinnal!