Mindegy hol vagy, ez mindenhonnan csodaszép: kezdődik az év egyik leglátványosabb meteorhullása

Időpont is van, mikor érdemes az ég felé nézni.

Hamarosan kezdődik az év egyik leglátványosabb és legismertebb meteorhullása – írja a 24.hu a CBS News nyomán. A Perseidák minden évben nagyjából július 14. és augusztus 24. között aktívak, a csúcs augusztus közepére esik.

A maximum idén augusztus 11-13. között lesz.

Megfelelő viszonyok között ekkor óránként akár száz fényjelenséget is láthatunk.

A Perseidák érkezését sokan az év leglátványosabb meteorhullásának tartják. Ennek oka részben az, hogy sok más izgalmas meteoreső hidegebb hónapokban zajlik, amikor az ember kevesebb időt tölt éjszaka a szabadban.

A hullócsillagokat Szent Lőrinc könnyeinek is nevezik. Az első megfigyelések a Perseidákról kínai csillagászoknak köszönhetően Kr.u. 36-ból származnak. Japán, kínai, koreai megfigyelések már a 8. és 9. században is előfordultak, később azonban a 12. század körül már csak szórványosan említik őket. Újkori újrafelfedezésük Adolphe Quetelet-nek köszönhető, aki 1835-ben Brüsszelben írta le először, hogy az augusztusban előforduló meteorok a Perseus csillagkép irányából sugárzódnak szét. A Perseidák elnevezés is innen eredeztethető.

 

Azt tudtad, hogy elkészült a Balaton vécétérképe is? A legdrágább fagyi 900 forintba is kerülhet.

Vissza a többi friss hírhez – kattints IDE!

(Fotók: Getty Images)