Hat tündéri manulkölyök született a Fővárosi Állatkertben

Már mi is megnézhetjük őket!

2013 óta mutatja be a Fővárosi Állatkert ezt az Ázsia szívében honos macskafélét, most pedig csodás hírrel számolnak be, mivel Borsika és Bohus, a manulpáros hat kölyökkel örvendeztetett meg bennünket!

Már a nagyközönség is elolvashat a most nyolchetes pusztai macskakölykök ben: a hat manul kiscica március 23-án született, tenyészpárunk, a nyolcéves Borsó (Borsika), illetve a négyéves Bohus nászából, ám a kicsikből eddig nem sokat lehetett látni. És ez nemcsak a látogatókra vonatkozott, hanem az állatkerti dolgozókra is, hiszen a legteljesebb nyugalmat szerették volna az állatoknak biztosítani.

Nyolc hét elteltével jött el az ideje annak, hogy a kicsiket kézbe vegyék, megvizsgálják és megállapítsák a nemüket, valamint féreghajtót és azonosító chipet is kaptak a cicók.

A pusztai macskák egyébként nem nagyobbak a házimacskáknál, de dúsabb szőrzetük miatt nagyobbnak néznek ki. Könnyen felismerhetők arról is, hogy arckifejezésük mintha mindig olyan lenne, mint Garfieldé, amikor különösen rossz napja van. Ezt a fajt gyakran hívják manulnak is mongol nevük (manuul) után, és sokszor emlegetik Pallas-macskaként is a fajt felfedező német származású, ám élete jelentős részében Katalin cárnő Oroszországában dolgozó neves természettudós, Peter Simon Pallas emlékére.

A manulok Ázsia belsejében, a Kaukázustól Kínáig terjedő területen őshonosak. Az időjárás viszontagságai ellen sűrű bundával védekeznek, amely az emlősök világában az egyik legjobban hőszigetelő szőrköntösnek számít. Ez persze nem is meglepő, ha tudjuk, hogy testük egyetlen négyzetcentiméterén akár kilencezer szőrszálat is megszámlálhat az, aki kellően türelmes ehhez, és nem zavarja, hogy az állatok nem feltétlenül együttműködők.

Alig várjuk, hogy megnézzük az új kis jövevényeket!

(Forrás: Fővárosi Állatkert)