Más lesz az Airbnb, mint ahogy azt eddig megszokhattuk

A cég egyik alapítója és vezérigazgatója szerint picit minden más lesz, mint eddig.

Eddig az üzleti utak, illetve a nyári vakációk domináltak,de a koronavírus-járvány mint mindenhol, ebben a szegmensben is órási változást hozott. Az utazási trendek teljesen megváltoztak, most a hosszú távú helyváltoztatás inkább a népszerűbb.

“Ami pedig az üzleti utakat illeti, lehet, hogy azoknak végképp leáldozott. Ezért a rugalmasság az Airbnb új jelszava” – mondta a Brian Chesky , az Airbnb vezérigazgatója.

Mit jelent ez? Az Airbnb már februárban bevezette azt, hogy rugalmas lehet a dátumok megváltoztatása. Most ehhez annyit tesz hozzá, hogy olyan opciókat is nyújt, amelyek kívül esnek a megadott koordinátákon.

Az Airbnb vezérigazgatója azt is elárulta, hogy a cég gyorsabbá teszi szolgáltatásait, azaz a potenciális vásárló gyorsabban szemügyre veheti a kérdéses ingatlant, a tulaj pedig könnyebben válhat fogadókész vendéglátóvá. Ezenkívül az Airbnb megkétszerezi az ügyintézők számát is. Ez persze viszonylagos, hiszen a pandémia idején az Airbnb elbocsátotta dolgozóinak egynegyedét, a nagy zárás idején ugyanis senki sem utazhatott, ezért a forgalom is szabadesésben zuhant.

Az Airbnb-nek is nagyon mélyről kell ismét talpra állnia, a vezérigazgató szerint a forgalom csökkenése 72%-os volt az előző évben, a negyedéves veszteség pedig 576 millió dollár.

 

Vissza a többi friss hírhez – kattints IDE!

 

(Forrás: MTI és hvg.hu)

(Fotók: pixabay és Getty Images)