Már nem Koppenhága a világ vezető bringás paradicsoma

És nem is Amszterdam.

Bogotá nem tűnik kézenfekvő opciónak arra, hogy biciklis édenkertként jellemezzék. Többször elnyerte már a “világ legzsúfoltabb városa” címet; 2020-ban például minden egyes lakosa átlagosan 133 órát töltött a dugóban. A dugók és a dudálás helyett azonban egy életképes alternatíva áll a helyiek rendelkezésére az autóval szemben.

A városban több mint hatszáz kilométer hosszú kerékpáros infrastruktúra van kiépítve, amely Latin-Amerikát tekintve a legkiterjedtebb, világszinten pedig az egyik legnagyobb. A legutóbbi bővítés a járványra válaszul történt, amikor Claudia López polgármester – aki amúgy maga is lelkes bringás – nyolcvannégy kilométernyi ideiglenes sávot hozott létre, hogy a lakosok egymástól biztonságos távolságban tekerhessenek. Az ideiglenes kerékpárutak többsége  aztán állandóvá vált, ugyanis a polgármesteri hivatal 2024-re tervezett céljaként 280 kilométernyi sávot szeretne.

Úgy tűnik, a terv működik. 2017-ben az utak több mint kilenc százalékát két keréken tették meg az emberek, míg ez az arány 2020-ra már tizenhárom százalékot jelentett. Egy nyolcmillió lakosú város esetében ez pedig nagyságrendileg jóval több nyeregbe pattanó kerékpárost jelent.

“A kerékpárutak segítettek megteremteni a biciklizés új eszméjét, mint olyan közlekedési módot, amely nemcsak a szegényeknek, hanem mindenkinek szól, aki gyorsan akar közlekedni a városban” – mondta Carlos Pardo, a helyi kerékpárosok egyik szószólója – írja a Roadster. 

 

 

Rengeteg balatoni kilátó újul meg. Ezel lettek a legkiválóbb magyar borok idén.

Vissza a többi friss hírhez – kattints IDE!

(Fotó: unsplash)

Ha igazán szeretsz valakit, lepd meg az új ROADSTER magazinnal!