Fotó: Wikipédia

Ma tíz éve, hogy nincs többé Malév

Pontosan tíz éve annak, hogy szertefoszlott egy álom, megannyi szakember, hűséges dolgozó és lojális utas kedvenc légitársasága, az 1946-ban induló Malév utoljára repülte a Helsinki-Budapest útvonalat, utoljára működött az ország nemzeti légitársaságaként.

Malévosnak lenni életérzés volt. Majdnem mindenkinek volt legalább egy olyan ismerőse, aki rampásként, irodában, vagy a levegőben dolgozott a legendás, sajnos csak 66 évig működő légitársaságnál. A Malév emlékét örökké őrzik egykori munkatársai, akik életreszóló élményeket, barátságokat kötöttek amíg Ferihegyről indulva repülték a nemzetközi desztinációkat.

Távolinak tűnik már a 2012-es befejezés, viszont még mindig ugyanolyan megható, ahogy összetartanak a repülés és a Malév szerelmesei. Egy, az aviáción kívül dologozó ember sem tudja elképzelni, hogy micsoda szenvedély fűti mindazokat, akik a légiközlekedésben dolgoznak. Ez a szenvedély tette sikeressé és maradandóvá a Malévot is. Persze kár volna kihagyni Presser Gábor fülbemászó dallamát, ami emlékeztet rá, hogy valamikor még a hagyományos légiközlekedés tortájából is volt egy kis szeletünk.