Fotó: Unsplash

Lassan egy hónapja tört ki a háború, de én el fogok utazni — van-e helye most a kikapcsolódásnak?

Bámulom a telefonom... a karácsonykor lefoglalt repülőjárat online check-in-jét nézegetem, közben jönnek az értesítések a lassan egy hónapja dúló harcokról. A szorongató érzés sajnos már hasonló, két éve hasonló jelzéseket adott a test, a lélek viszont sokkal jobban össze van most roskadva. És csak nézem ezt a repülőjegyet... amikor egy velünk határos országban éppen emberéletek, sorsok, életek munkái, épületek és egész települések lesznek semmissé, én tényleg elindulok jól érezni magam?

A jelen: kontrollvesztettség és tovább rohanó napok

Képmutató kijelentés lenne, hogy semmi másra sem lehet gondolni manapság, mint a háborúra, de közel járunk az igazsághoz. Tehetetlenek vagyunk, hiszen nem mi döntünk az embertelen helyzetben, kontrollálni nem tudjuk. Amit mégis tehetünk, az a segítségnyújtás, saját eszközeink és erőforrásaink felmérésével, a kisebb gesztustól akár az ideiglenes elszállásolásig. Tényleg minden apróság fontos lehet, ha pedig nincs időnk, lélekjelenlétünk, kapacitásunk a személyes segédkezésre, adományozással is hozzájárulhatunk a megadott éjt nappallá tevően dolgozó szervezetek munkájához.

Minden nap csak reméljük, hogy hamarosan véget ér, hogy nem kell több ártatlan embernek, állatnak, léleknek, sorsnak odavesznie, egy életre hordozni szeretteik elveszítésének traumáját. Néha tényleg elfogynak a szavak és ez most éppen ez a helyzet. Viszont a mi életünk nem állt meg: óvodába kell vinni a gyerekeket, kórházban kell látogatni a nagymamát, a munkahely sincs rá tekintettel, hogy aznap inkább valamelyik pályaudvaron szeretnénk segíteni a vonattal érkező embertársainknak. És vár az edzőterem, a kutyafuttató és igen, a lefoglalt utazás is.

Miért utazzak el? Vagy miért ne?

Míg a koronavírus-járvány hullámainak közepette volt teljes utazási tilalom, majd fel-feloldott regulák és a saját felelősségre történő utazás ideje is eljött, addig mostanra szépen kinyitott a világ, például a sokáig zárt Izrael is újra fogadja utasait. Jöhetünk-mehetünk, de közben háború dúl. Akik még emlékszenek a délszláv háborúra — mint fizikailag és időben is közelebbi esemény — azok tudhatják, hogy akkor sem szegte az utazók kedvét a hadszíntér, egészen az aknarobbanásokhoz közel merészkedve is elutaztak a tengerhez.

Viszont itt most leginkább a lelkiismeretünkről van szó. Sokunknál nemcsak utazás kapcsán, hanem egy kellemes este, egy finom vacsora, egy baráti nevetgélés közben/után is bekapcsol egy gomb, ami azt mondja: miért érzem jól magam, miközben egészen közel életek és sorsok mennek tönkre jelenleg is? Miért utaznék el megpakolt bőröndömmel egy kellemes tájra, mikor más egy hátizsákban az életével megy éppen a semmibe, az ismeretlenbe tart önszántán kívül?

A bűntudat nem vezethet

A mardosó bűntudat most nem lehet a vezér, a minden fölött álló, a döntéseinkért felelős erő. Egyszerűen másnak nem lesz attól jobb, ha mi szolidaritásból megszakítjuk az addigi életünk békéjét, feladatait, teendőit és például szabadidős tevékenységeit, amibe az utazás is beletartozik. A Balatonra, a Bakonyba, Pugliába vagy Oslóba. Az sem a legjobb megoldás, ha el is megyünk, de kizárólag a hírek bújásával töltjük az időt, bekorlátozván a valódi töltekezésre való perceket, órákat, napokat.

A kikapcsolódás minden esetben fontos

El kell menni! Merni kell élvezni a hajókázást, a képtár látogatását, a nevetést, az együttlétet, a kilátást, az utolsó csepp kávét a csésze aljáról. Ahhoz, hogy az erőszak, az agresszió, a bizonytalanság, a halál közelsége szülte szorongás és félelem ne legyen úrrá rajtunk, mindennél fontosabb, hogy töltekezzünk is, ne csak a stressz és a pánik uralkodjon fölöttünk és a tetteink fölött. Ráadásul a segítségnyújtás (magunknak és másoknak is) akkor megy a legjobban, ha pihentek és kiegyensúlyozottak vagyunk, nem pedig túlhajszoltak.

Járjunk nyitott szívvel a világban, örüljünk az apróságoknak is, éljünk a régen lefoglalt út lehetőségeivel, és amikor visszatértünk frissen, élményekkel telve, ennek a plusz töltetnek egy részét akár használjuk önkénteskedésre, támogatásra.

Jó utat!