Kiderült, melyek most a legbiztonságosabb országok

A Bloomberg állított fel egy rangsort, ami alapján kiderült, melyek a legbiztonságosabb országok a világjárvány idején.

Bloomberg által felállított lista alapján az első helyen Szingapúr végzett, azaz jelen állás szerint ebbe az országba a legbiztonságosabb a beutazás.

A Bloomberg adatai szerint a délkelet-ázsiai szigetország 5,7 milliós lakosságának ötödét már beoltották.

Második helyre szorult Új-Zélandon ezzel szemben a lakosság 1,9 százaléka kapta meg a vakcinát. A lista harmadik helyén Ausztrália áll, az első tízben Izrael, Tajvan, Finnország és Dél-Korea szerepel még többek között. Magyarország az első 50 országban sincs benne.

Természetesen a dobogós országok határai is több mint egy éve zárva vannak a legtöbb külföldi turista előtt. Szingapúr, Új-Zéland és Ausztrália egyaránt óvatosan áll a turizmus újranyitásához, és elsősorban azokkal az országokkal működik együtt, melyek kontroll alatt tartották a vírust. A hónap elején Új-Zéland és Ausztrália utazási buborékot alakított ki egymás között, ami egészen addig tart, amíg egyiküknél sem emelkednek meg jelentősen az esetszámok.

A rangsor felállításakor az átoltottság mellett a koronavírusos esetek számát, és a Covid–19-hez köthető halálesetek arányát vizsgálták, valamint olyan életminőségi tényezőket is figyelembe vettek, mint például a lezárások súlyossága, az emberek szabad mozgásának lehetőségei, valamint az egészségügyi ellátottság.

Vissza a többi friss hírhez – kattints IDE!

via

(Fotók: pixabay)