Végre megtudtuk, hova vándorolnak Magyarországról a kanalasgémek

A Kiskunsági Nemzeti Park területein élő kanalasgémek útvonaláról és életmódjáról is rengeteg minden derült ki, amit eddig legfeljebb csak feltételeztek. Ez pedig nem csak érdekes, de az ő túlélésükben is segít!

Az elmúlt öt évben hét fiatal és hét öreg kanalasgém (Platalea leucorodia) kapott GPS-jeladót a Kiskunsági Nemzeti Park területein,

ugyanis a park igazgatóság 2003 óta kíséri fokozott figyelemmel egyedi azonosítóval ellátott színes gyűrűk segítségével, hogy mi történik a kanalasgémekkel Magyarországon és a vonulási útvonalaikon.

Néhány éve, 2017-ben pedig – Közép-Európában elsőként – GPS-nyomkövető is került egy öreg és két fiatal példányra. Azóta minden évben kap jeladót néhány példány, a közelmúltban éppen a tizennegyedik ilyen műszert sikerült felhelyezni egy újabb madárra.

A jeladós vizsgálatok megerősítettek több feltételezést is, amit eddig a színes gyűrűs példányok viselkedéséből csak valószínűsíteni tudtak a szakemberek.

Egyebek mellett azt, hogy a száraz, aszályos években a kanalasgémek egy jelentős része neki sem kezd a fészkelésnek, hanem a saját túlélésükre koncentrálnak, és inkább korábban, akár már május végén visszatérnek afrikai telelőhelyeikre.

Idén áprilisban a szegedi Fehér-tónál sikerült befogni egy öreg példányt. A mindössze 30 grammos készülék egy aprócska hátizsákként az 1,8-2,2 kilogrammos madár hátára került, és nem befolyásolja jelentős mértékben az életét.

Az újgenerációs jeladók segítségével a szakemberek részletesebb képet kapnak arról, hogy ezek a madarak mennyi időt töltenek a fészken vagy a táplálkozó-területen, sőt, a jeladó mozgásérzékelői a kanalasgémek pihenéséről és aktivitásáról is információkat szolgáltatnak. Azt is vizsgálják, hogy milyen útvonalon, milyen magasan repülve közlekednek a gémtelep és a táplálkozó-területek között, és mekkora a kockázata annak, hogy nagyfeszültségű vezetékekkel ütközzenek.

A légvezetékkel történő ütközés nemcsak a kanalasgémek, de más vízimadarak esetén is jelentős természetvédelmi probléma – írják. A tizennegyedik nyomkövető egy öreg madárra került, azért mert koránál fogva már tapasztaltabb, és esetében az évről-évre mérhető túlélési ráta magas, 90 százalék feletti.

A fiatal egyedek csaknem háromnegyede élete első két-három évében elpusztul. A jeladó mellett a befogott példány egy távcsővel messziről is jól látható, felirattal rendelkező műanyag gyűrűt is kapott, így a jeladó esetleges meghibásodása esetén is követhető lesz. A kanalasgém a jelölés utáni napokban a Szeged és Sándorfalva határában lévő lecsapolt halastavakon táplálkozott nap közben, de éjszakára egy közeli gémtelepre szállt.

Az elmúlt napokban már nemcsak este, hanem rövidebb időre dél körül is felkereste a gémtelepet, ami azt jelenti, hogy fiókákat etet. Jelenleg négy olyan példány mozgását követik a szakemberek, amelyek működő jeladókkal mozognak.

Az idei, súlyos aszállyal induló év sajnos ismét rossz költési szezont vetít előre a kanalasgémek számára. Ez a faj csak és kizárólag a lábalható, sekély vizű vizes élőhelyeken tud táplálkozni. Jellegzetes formájú csőrükkel ugyanis képtelenek a száraz területeken pockot, gyíkot vagy sáskát fogni, mint azt a fehér gólyák, nagy kócsagok, szürke gémek, vagy újabban a bakcsók teszik. A jeladós madarak mozgásából kideríthető, hogyan használják a vizes élőhelyek hálózatát, milyen messze mennek el táplálkozni a gémteleptől, és milyen körülmények hatására váltanak területet.

Ezek az információk segíthetik a vízmegőrzési törekvéseket, a megfelelő élőhely-kezelést és az élőhely-helyreállításokat is, amelyek nemcsak a kanalasgémek, hanem más vízimadarak védelmét is szolgálják. A kanalasgémek vonuló madarak, bár az utóbbi években kezd rendszeressé válni, hogy a Kárpát-medencében található halastavakon is áttelel néhány. A legtöbbjük Észak-Afrikába, elsősorban Tunézia tengerparti területeire vonul, de sok visszajelzés érkezik róluk Olaszországból is. Kis számban vannak olyan egyedek is, amelyek átkelnek a Szaharán, és a Száhel övezet vizes élőhelyein telelnek Szenegál és Szudán között.

Az észak-afrikai telelők 1500-2000, míg a Szaharától délre telelők 4000-5000 kilométeres utat tesznek meg. Ahhoz, hogy a vonulást sikeresen teljesítsék, az útvonalukon olyan megállóhelyekre van szükségük, ahol megpihenhetnek és táplálkozhatnak. A jeladós és a színes gyűrűs példányok is fontos megállóhelyeket jeleztek a Balkánon, Olaszországban, illetve Tunézia tengerparti területein és a Cape Bon félszigeten. Ebből is látszik, hogy ezeknek a vonuló- és megállóhelyeknek a hálózatát nemzetközi összefogással lehet csak megvédeni.

(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)