Idén 13 településen épül jégpálya – Itt a teljes lista

Nemcsak a téli sportok szerelmeseinek.

Lezárult a jelentkezés az Országos Műjégpálya Program pályázatára, amelyben műjégpálya vásárlására vagy bérlésére lehetett pályázni 50%-os állami támogatás mellett. A szakemberek a beérkezett 30 pályázatból 13 helyszínt találtak támogatásra alkalmasnak – olvasható az Aktív Magyarország weboldalán.

A pályázók vállalták, hogy a jégpályák működtetését legkésőbb 2021. december 20-ig megkezdik és legalább 75 napig üzemeltetik. A pályázat további feltételei közé tartozott, hogy a pálya méretének legalább 15 méter szélesnek és 30 méter hosszúnak, minimum 450 négyzetméter alapterületűnek kell lennie, célterületként pedig frekventált, könnyen megközelíthető helyszínt kell kiválasztani, valamint az iskolák számára az üzemeltetőnek ingyenes használatot kell biztosítania nevelési-oktatási időben.

A benyújtott pályázatokat szakmai, műszaki és pénzügyi szempontok szerint értékelték szakértők bevonásával, a végső döntést pedig az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos hozta meg. Ez alapján 13 helyszínt találtak támogatásra érdemesnek, amelyből 7 bérlésre, 6 pedig vásárlásra kap összesen 155,8 millió forint értékű támogatást.

A 2021-es Országos Műjégpálya Programban Csornán, Dabason, Fehérgyarmaton, Gödöllőn, Komáromban, Kozármislenyen, Salgótarjánban, Pilisvörösváron, Pomázon, Szigethalmon, Törökbálinton, Turán és Túrkevén létesül majd új műjégpálya.

Átadják a Sagrada Família 9. tornyát. Grönland legnagyobb városában sem állt meg az idő.

Vissza a többi friss hírhez – kattints IDE!

Ha igazán szeretsz valakit, lepd meg az új ROADSTER magazinnal!