Húsz kilométer hosszú híddal kötik össze Észak-Írországot és Skóciát

A híd közel húsz kilométer hosszú lenne.

A hídépítés ötletét a brit kormányzat körülbelül három évvel ezelőtt vetette fel elsőként, hogy javítsák a belföldi összeköttetést az Egyesült Királyságban, ám már jóval korábban, az 1890-es években is sokszor volt a közbeszéd tárgya egy alagút vagy híd, mely Észak-Írország és Skócia között húzódna.

Olyan óriási geológiai és környezeti kihívásokkal kell azonban a tervezőknek szembenézniük, amelyek alapján kijelenthető, hogy a történelem egyik legnagyobb mérnöki teljesítménye lenne megalkotni.

Ráadásul a híd egész évben zavartalanul nem is tudna működni, hiszen az időjárási körülmények miatt, biztonsági okokból az év bizonyos szakaszain le kellene zárni a forgalom elől. Grant Shapps brit közlekedési miniszter az év elején pontosan ezért nyilatkozott úgy a BBC-nek, hogy ő inkább alagútban, mintsem hídban gondolkodik – írja a Roadster.

 

Ez a spanyolországi rózsaszín tó titka.

Ezek a legvonzóbb lakóhelyek Magyarországon.

Vissza a többi friss hírhez – kattints IDE!

(Nyitókép: VisitBritain)