Hortobágy most valami olyat mutat, amit eddig még nem!

Első alkalommal rendezik meg a Pusztán Ünnep! elnevezésű találkozót augusztus 20-22 között a Kilenclyukú hídnál.

Jakab Ádám, Hortobágy polgármestere elmondta, hogy a programsorozat keretében tartják meg a 129. hídivásárt a Kilenclyukú híd lábánál, a 25. országos gulyásversenyt és pásztortalálkozót a pusztai állatkertben, míg a mátai lovaspályán díjugrató és fogathajtó versenyeket rendeznek.

Medgyesi Gergely, a Hortobágyi Nonprofit Kft. ügyvezetője azt mondta, hogy a járványidőszakban döbbentek rá igazán, mennyire hiányzik a pusztáról a turisták jelenléte. A Pusztán Ünnep! programjai során ezért mindenből – lovasprogramok, hídivásár, kihajtás, gulyásverseny, pusztai eledelek – kapnak egy kis ízelítőt a három nap alatt a látogatók.

Medgyesi Gergely kiemelte a kétnapos gulyásverseny záróakkordját, a közreműködők és a közönség közös csergetését (ostorpattogtatás), amellyel idén a hungarikummá vált karikás ostort, a Kárpát-medencei magyar pásztorok eszközét ünneplik.

 

Mutatunk egynapos kirándulási tippeket is, de nemcsak külföldön, itthon is vannak kivételes helyek, mint például Hollókő.

 

Vissza a többi friss hírhez – kattints IDE!

(Forrás: MTI)

(Fotók: Getty Images)