Fotó: Pexels

Ha szeret utazni, mindenképp ezzel lepd meg!

Toronyórát lánccal és a világot nem adhatod a hozzád legközelebb állóknak, de élményekkel gazdagíthatod őket és előre is lendítheted őket a nyugalmi állapotból. Van, akinek tényleg csak egy kis kezdőlökés kell!

Egész évben figyelmesen, tárgyak helyett élményekkel

Van, aki évről évre kreatív ötletekkel és megvalósításokkal tud előállni a család, barátok megajándékozásának ügyén. Igazából nem kell annyira megfeszülni a kérdésen, elég, ha egész évben figyelmesek vagyunk, lessük, hogy mire vágyódnak, mi az az apróság vagy kicsit értékesebb dolog, amivel régóta szemeznek, de maguknak nem feltétlenül vásárolnák meg. Ez egy fontos rendezőelv, érdemes az ajándékok beszerzésénél, megszervezésénél erre is gondolni.

Szerencsére egyre többen döntenek úgy, hogy csak azokat lepik meg tárgyi ajándékkal, akik szeretik az efféle, fizikailag is megfogható, hasznos vagy éppen csak szép holmikat. Viszont aki nem annyira érdekelt a tárgykultúrában és esetleg aktívabb életet él, szeret kimozdulni, az rendszerint színházjegyet, koncertbelépőt, vacsorát, valamilyen élmény-alkalmat, vagy a mindent felülíró repülőjegyet kapja.

Szabadság = utazás

Az elmúlt lassan két év nem igazán kedvezett annak, akinek szervesen kapcsolódik az életéhez, a mindennapjaihoz az utazás. Nyaranta mehettünk, de folyamatosan figyelni kell a különböző országok korlátozásait, érvényes beutazási szabályokat, hova melyik oltással lehet menni, kell-e PCR-teszt és a többi kellemetlenség. Sokan döntöttek úgy, hogy amíg ilyen bizonytalan minden, addig maradnak inkább itthon, nekik nem éri meg az a kockázat, hogy lehet, hogy elvész a repülőjegy, vagy bármilyen komplikáció merül fel.

2020 márciusa óta élünk együtt a maszkokkal és a világot alapjaiban megrengető vírussal, és, ha egészségügyileg rendben is vagyunk, a szabadságunk egészen más fénytörésben látszik. Viszont a szabályok betartásával, előkészületekkel most már “szabad a pálya”, nagyon kevés olyan ország van jelenleg, ami teljesen bezárkózva, a turistáktól elhatárolódva éli mindennapjait. A turisztikai céllal történő beutazási korlátozások után már az Amerikai Egyesült Államok is elérhető célpont, teljes oltottsággal és tesztekkel.

Szeméyre szabott meglepetés

Nagyon sokan vagyunk már kiéhezve a rendszeres utazásra és felfedezésre, hiszen sokszor a teljes, 100%-os kikapcsolást éppen az adhatja meg, hogy elhagyjuk az országhatárokat. Megmagyarázhatatlan ez az érzet, de fizikailag is egyre távolabb kerülvén a mindennapok nehézségeitől, sokkal jobban megy a lelazulás, a problémák rövid időre való hátrahagyása. És nem csak mi magunk, de a szeretteink is vágyódhatnak már egy kicsit messzebbre. Miért ne lepnénk meg őket karácsonyra az utazás örömével?

Persze felmérve az igényeket, lehetőségeket, gondosan kikutatva a lehetőségeket. Nagyon jó érzés például hosszúhétvégézni küldeni a szülőket, közelebbi városokba, mint Bécs, Prága, Krakkó, netán szintén annyira nem távoli gyönyörű helyekre, mint a Bledi-tó, a Harghita, vagy Zakopane.

Kifürkészhetjük, hogy a testvérünket mennyire érdekli egy 2022-es európai kiállítás — ehhez belépőjegyet és repülőjegyet/vonatjegyet is mellékelhetünk. Régóta tudhatjuk, hogy a szerelmünk mennyire szeretne eljutni például Párizsba, Londonba vagy hogy semmire nem vágyik jobban, minthogy megcsodálhassa Izland tájait.

Bebiztosítva

A jegyeket, leszervezett utakat érdemes 2022 tavaszára/nyarára időzíteni, és jócskán utánanézi, hogy milyen visszatérítés jár, ha például az adott ország újra “bezárna”, netán utazás előtt pozitívat tesztelnénk. Nagyon sokunk járt pórul törölt repülőjegyek miatt, jobb, ha az esélyt sem adjuk meg a csalódásra. Megannyi biztosítási cég reagál a mostani megváltozott szituációra úgynevezett sztornó biztosításokkal, melyek leveszik a vállunkról a terhet, nem kell aggódni az esetleges csalódástól, kártól.

Nem ciki az utalvány, sőt!

Tehát, ha a szeretteink életformája az utazás, érdemes efelé orientálódni az ajándékválasztás kapcsán. És, ha nem tudunk lecsapni éppen bomba árú jegyekre, ajánlatokra, akkor sem kell aggódni. A legtöbb légitársaság készül ajándékutalványokkal is, amit maga az utazó használhat fel, arra, amire csak szeretné. Ez is egy törődő, kedves megoldás lehet, egy pillanatig ne gondoljuk, hogy megúszós ajándék. Egy igazi utazónak valódi, szerethető meglepetés, amit őszinte szívvel fogad!

Flightgift ajándékutalvány, ami felhasználható több mint 300 légitársasághoz

WizzAir ajándékutalvány

Ryanair ajándékutalvány

FlixBus ajándékutalvány