Ha egy túra-tippet adhatunk, akkor a Kolon-tó és a tündérrózsák mellett tesszük le a voksunk

Valóban csodálatos helyek vannak kis országunkban.

A Kolon-tó a Kiskunság legnagyobb édesvízi mocsara, a Kiskunsági Nemzeti Park védett területe Izsák mellett. Területe 2962 hektár, medre egy észak-déli irányú, a Duna–Tisza közi homokhátság benyomult holocén kori Duna-ágból alakult ki. Környezetét telepített erdők és megművelt földek övezik.

Hogy tudod megközelíteni?

A tó és a körülötte elhelyezkedő védett terület Izsák város nyugati oldalán fekszik, de délebbi részei már Páhi, illetve Csengőd közigazgatási határai közt terülnek el. Három országos közúton, az 5203-as, az 5217-es és az 5301-es úton közelíthető meg, Izsák, Páhi vagy Soltszentimre települések felől.

Miért érdemes ide egy kitérőt tenni?

Mert a tavat ellepték a legnagyobb virágú őshonos növényeink, a tündérrózsák, amit a Kiskunsági Nemzeti Park közösségi oldalán meg is mutatott – szúrta ki a Travelo. Fehér tündérrózsával tápanyagban gazdag, iszapos talajú tavakban, holtágakban vagy lassan folyó vizekben találkozhatunk, körülbelül 3 méteres vízmélységig. A víz felszínén elterülő leveleik beárnyékolják a vízfelszínt, így csökkentik az esetleges algásodás kialakulását. Éjszakára becsukódó virágaik 3-5 napig nyílnak, majd elhervadva a víz alá buknak, és helyükbe újak fejlődnek. Mindenesetre csodálatos látvány:

Barangold be Magyarországot. Jártál már Hollókőn? Tudod, hogy mik a TOP 10 belföldi úti cél idén? Segítünk ebben is!

 

Vissza a többi friss hírhez – kattints IDE!

(Forrás: wikipedia, Travelo)

(Fotók: Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága/Facebook,  és Getty Images)