Gyerekbarát tanösvények, amiket még idén érdemes bakancslistára tűzni

Egy őszi sétát érdemes itt ejteni.

Gyadai tanösvény

Budapestről kb. 50 perc alatt megközelíthető. Nógrád megyének a fővároshoz legközelebbi részén található Katalinpuszta-Szendehely település, amelynek külső területén található parkolójából érjük el a kirándulóközpontot és a tanösvényeket. Található itt kifejezetten kicsiknek és ovisoknak szánt kisebb sétakör minitóval, pallós ösvénnyel, madármegfigyelő helyekkel, útközben erdei játékokkal, de a nagyobbak sem fognak unatkozni.

A program akár egynapos kirándulásra is bővíthető. A parkolóból kerti vasút viszi a látogatókat a kirándulóközpont bejáratáig, ahol egy erdei bolt, illetve egy játszótér is található.
A parkolás 1 napra személyautóval 900 Ft.

Fóti-Somlyó tanösvény

A tanösvény kiindulási pontja a már magában is izgalmas múlttal rendelkező Fáy Présház, ahova Fáy András szívesen vonult el a főváros zajától. A most is étteremként működő présháztól a kék lepke jelzést követve a Somlyó lankás dombján kapaszkodhatnak fel a kirándulók, innen jól látható a környék, valamint a jellegzetes fóti templom tornyai is.

Gubóvirág tanösvény

Az itt található dolomitsziklagyepek rengeteg különleges állat- és növényfajnak adnak otthont. A tanösvényen a gubóvirág jelét kell keresni, amellyel egész évben találkozhatunk, hiszen a tavaszi virágzást követően kórói a következő tavaszig is megmaradnak. Emellett tavasztól egészen október végéig számos különleges lepkefajt is láthatunk.

Az ösvény 4. pontja kilátópontként is szolgál, tiszta időben az Erzsébet-kilátó, illetve a közelben található Sorrento fehér dombjai is látszanak.

A tanösvény vezetőfüzetét innen tudjátok letölteni, de elérhető a Duna–Ipoly Nemzeti Park mobilapplikációjában is.

 

Furcsa szigetre bukkantak a Google Térképen. Itt található a világ legmérgezőbb tava.

Vissza a többi friss hírhez – kattints IDE!

via

Ha igazán szeretsz valakit, lepd meg az új ROADSTER magazinnal!