Fulladoznak a szeméttől az állatok Ázsiában

Egyre elkeserítőbb a helyzet.

Ázsia szárazföldi és édesvízi állatfajai a „legsebezhetőbbek közé tartoznak” a műanyagszennyezettség szempontjából – derült ki egy új ENSZ-jelentésből, amely elsőként vizsgálta, hogy a műanyaghulladékok milyen hatással vannak a vándorló állatfajokra.

A vándorló és vadon élő állatfajok védelméről szóló ENSZ-egyezmény (CMS) titkársága a Mekong és a Gangesz vidékének állataira összpontosította vizsgálatát. A két folyó területéről nagyjából 200 ezer tonna műanyagszemét kerül évente az Indiai- és a Csendes-óceánba.

A jelentés szerint az édesvízi emlősök, úgy mint a folyami delfinek és a dugongok esetében különösen magas a kockázata, hogy megfulladnak, miután hulladékba, például kiselejtezett halászfelszerelésekbe gabalyodnak, vagy miután lenyelik a műanyagszemetet.

A két folyó mentén továbbá zsinórokba és halászhálókba akadt madarakat és kisebb testű emlősöket is találtak.

A kutatók szerint a műanyaghulladékok az ázsiai elefántokra is veszélyesek lehetnek, mivel az ormányosokat már Srí Lankán és Thaiföldön is látták a szeméttelepeken keresgélni és műanyagot enni.

Vándormadaraknál, például halászsasoknál megfigyelték, hogy műanyagszemétből, egyebek között horgászzsinórból és hajóhulladékból építenek fészket, amelybe a fiókák aztán gyakran belegabalyodnak, míg az albatroszok könnyen zsákmánynak nézhetik a vízfelszínen úszó műanyagot.

 

 

Az tudod, hogy változnak a beutazás szabályai Szlovéniába? Szereted az erdei faházas kiruccanásokat? Egyre felkapottabbak!

Vissza a többi friss hírhez – kattints IDE!

(Forrás: MTI)

(Fotó: unsplash)