Ez a világ legfélelmetesebb települése, amit ma is legendák ezrei öveznek

A középkori települést, Dargavst furcsa legendák övezik.

A középkori Dargavs városa Oroszország déli részén található, ami valójában egy temetőváros. Ez önmagában nem is lenne nagy dolog, de a településen több mint 10ezer emberi maradvány található.

Dragavst emellett még sok rejtély övezi, a régészek egyelőre nem tudták teljesen feltárni a környék történetét – írja a player.hu.

Annyi bizonyos, hogy a területet a 16. század óta temetkezési helyként használták, de hogy miért pont itt alakítottak ki egy ekkora központot az nagy kérdőjel.

Dargavs egy híján 100 darab kriptából áll, a kriptákon mindössze egyetlen ablak van. A kriptákban található holttestek rendkívül jó állapotban maradtak meg, a Sokszínű vidék a BBC nyomán azt írja, hogy a maradványok csontjain még a hús is rajta van.

Szintén rejtély Dargavs kapcsán, hogy miért voltak a kriptákban egyes halottak csónakban eltemetve, mert a környéken nincsenek olyan folyók, amik hajózásra alkalmasak volnának.

A szakemberek szerint erre van magyarázat: az ókorban a helyiek azt gondolták, hogy a mennybe jutáshoz egy folyón kell átkelni, ezért csónakra emlékeztető koporsókat készítettek a halottaknak, amikhez még evezőket is csatoltak.

A környék értelemszerűen kevésbé felkapott, sem a helyiek, sem pedig a turisták nem rajonganak érte. Megértjük!

 

Vissza a többi friss hírhez – kattints IDE!

(Fotók: Getty Images)

Így kerüld meg bringával a Balatont 2021-ben!