Erre a szigetre száz éve csak egy család léphet be

A katonaságon kívül.

Hawaiinak is van olyan része, amely elzárt terület a világ elől, ez pedig nem más, mint  Hawaii állam hetedik legnagyobb földrészére, Niihau. Beceneve a tiltott sziget (The Forbidden Island), amely a szigetcsoport északi csücskén található. A harminc kilométerre fekvő Kauai után keletkezett, sajátos litográfiával és biommal rendelkezik, és az egyik legrégibb lakott szigetként tartják számon.

Niihau legmagasabb pontja a 390 méter magas Pani’au, és hiába is van a trópusokon, az évi csapadékmennyiség az Alföld szárazabb régióival egyezik meg, a szomszédos szigeteken pedig átlagosan húszszor annyi eső esik, mint a tiltott szigeten.

Az első európai, aki a niihaui földre lépett, James Cook volt, majd a gyéren lakott, elég kopár szigetet a skót Elizabeth Sinclair megvásárolta 1864-ben a hawaii V. Kamehameha királytól 10 000 dollárért – ez ma úgy 170 ezer dollárnak, azaz körülbelül 52 millió forintnak megfelelő összeg lenne – írja a Roadster.

A sziget jelenleg is a család leszármazottjainak tulajdonában áll.

Februártól szigorú szabályozás lép életbe Olaszországban.1720 óta működik a világ legrégebbi kávéháza.