Egyre népszerűbbek a magyar tanyák

Egyre többen ismerik fel az előnyeit.

A tanya a magyar vidéknek több évszázadra visszanyúló, jelentős gazdasági, települési és társadalomtörténeti múlttal rendelkező öröksége, amely különösen az Alföldön ma is sokaknak nyújt otthont. Mintegy 300 ezer ember él külterületen Magyarországon, közülük mintegy 200 ezer a tanyasi; a tanyák jellemzően Pest, Bács-Kiskun és Csongrád megyében találhatók – írja az MTI.

Megállt a tanyán élők számának csökkenése, ami az állami támogatásoknak is köszönhető, illetve egyre többen ismerik fel ennek az életmódnak az előnyeit – hangzott el kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Viski József az Agrárminisztérium (AM) vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára a köztévében elmondta, hogy minden évben hatalmas az érdeklődés a Tanyafejlesztési program forrásaira, ráadásul idén tovább lehetett igényelni, mint eddig.

Idén mintegy kétmilliárd forintra pályázhattak a tanyán élők, a pályázaton hatszáznegyven pályázó jutott a maximális támogatáshoz, vagyis hárommillió forinthoz – jelezte a helyettes államtitkár.

 

 

Először merészkedtek le a pokol kútjának mélyére. Ezek a legvonzóbb lakóhelyek Magyarországon.

Vissza a többi friss hírhez – kattints IDE!

(Fotók: pixabay)