Ciprusról gyakorlatilag eltűntek a turisták

Az Európai Unió turisztikai szálláshelyein töltött vendégéjszakák száma a koronavírus okozta járvány miatt 1,4 milliárdra csökkent tavaly, ami 52 százalékkal marad el az előző évben feljegyzett adatoktól.

Az Eurostat összefoglalója szerint 2020-ban az idegenforgalom a koronavírus-járvány által leginkább érintett ágazatok közé tartozott, főként a járvány visszaszorítására bevezetett utazási korlátozások miatt.

A vendégéjszakák száma az összes uniós tagállamban csökkent az előző évhez képest. Közöttük Ciprus, Görögország és Málta volt a leginkább érintett, esetükben a visszaesés meghaladta a 70 százalékot. A legkevésbé érintettek között Hollandia és Dánia szerepelt, ezek az országok kevesebb, mint 35 százalékos csökkenést jelentettek.

Tavaly mindössze három olyan uniós ország volt, ahol a helyi lakosok több fizetős szálláshelyet vettek igénybe saját hazájukban, mint a külföldi látogatók. Szlovéniában a helyiek 33 százalékkal, Máltán és Cipruson 15 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek turisztikai szálláshelyen tavaly 2019-hez képest.

A külföldi turisták által eltöltött vendégéjszakák számának legjelentősebb, több mint 80 százalékos csökkenését Ciprus és Románia, a legkevesebbet (44 százalék) Ausztria jelentette.

Vissza a többi friss hírhez – kattints IDE!

(Nyitókép: pixabay)