Fotó: Mai Manó Ház Facebook

45 éve minden évben készült egy portré a négy nővérről — most Budapestre jött az érzelmes képsorozat

Egészen május 29-ig lesz látható a portréfotózás történetének egyik kiemelkedően fontos sorozata: Nicholas Nixon 1974 óta fotózza minden évben a négy Brown nővért, a képeken pedig megindítóan követhető az idő múlása, a hamvasságból érettséggé válás. Minden kiolvasható Bebe, Heather, Mimi és Laurie szemeiből.

Végre élőben is megtekinthető Nixon hihetetlen erejű fotósorozata, ami nem csak eleve az ötlet miatt elsöprő. A fotográfus kamerája elé 1974-ben állt először felesége, Bebe és három lánytestvére, de a legendák szerint ez az első kép megsemmisült, mert a lányoknak nem tetszett az eredmény, egy másik történet szerint pedig maga a fényképész nem látta izgalmasnak, így megsemmisítette a negatívot. Következő évben viszont az egyikük diplomaosztójának apropóján még egy fotót kattintott Nicholas Nixon, ami viszont mindannyiuknak tetszett végre (neki is). Ekkor született meg az ötlet, hogy ezt a négyes portrét minden egyes évben újrakészítik majd. Az ötletből művészeti sorozat lett, ami alapjaiban határozza meg a műfajt.

Az első képen felesége Bebe 25, Heather 23, Mimi 15, Laurie pedig 21 éves volt. 45 év eltelt, a lányok már nagymama korúak, és ezalatt a 45 év alatt mindig ugyanazzal a géppel készült a négyes fotó. A lányok sorrendje megegyező az összes képen, az viszont időnként változik, hogy ki milyen közel van a kamerához, hogy ki merre néz, illetve, hogy mennyire állnak közel egymáshoz a fizikai térben. Ruházatuk nincs megtervezve, mindenki abban állt modellt Nixonnak, amiben éppen a pillanat találta.

Ezt a sorozatot órákig lehet nézegetni. Vizsgálni együtt, mind a négy lányt. Szemlélni a testbeszédüket, hogy az idő előrehaladtával hogyan lesz egyre szorosabb, bensőségesebb a kapcsolatuk. Aztán egyenként, mindig csak az egyikőjükre fókuszálva: hogyan lesz a harmatos, játékos tekintetű lányból néha fáradt fiatal nő, tapasztalt asszony, erős nagymama. Miként változik a kisugárzásuk, az arcuk, hogyan lesz a pici szarkalábakból mélyebb ránc, hogyan változnak a hajviseletek, a testalkatok.

Sok háttérinformációnk nincs, az élet, a valódiság, a szemek és testek beszélnek. Még mindig nincs a kezünkben az örök élet elixírje, a tapasztalatok, az élet várt és nem várt, eleve feldolgozhatatlan eseményei mindenkin nyomot hagynak, senki sem tudja megállítani ezt a folyamatot. Kijelzőn nézve is hosszú időre beránthat ez a sorozat, ám élőben ez az élmény még megragadóbb lehet.

Ezért is nagyon örülünk, hogy a budapesti Mai Manó Házban 2022. március 30-tól május 29-ig megtekinthető Nicholas Nixon 45 fotográfiája.

További információk: ITT

Forrásaink voltak: maimanohaz.hu, nytimes.com