Avar kori leletekre bukkantak a Paksi Atomerőműnél

A feltárás jelenleg is folyik.

A Paksi Atomerőmű területén végzett földmunkák során egy különleges régészeti lelőhelyre bukkantak a kivitelezők. A feltárás jelenleg is folyik, a Paksi Városi Múzeum munkatársai dolgoznak a helyszínen.

Már most megállapítható, hogy a négy sír az avar korból származik. Kettő sírban harcos férfiak feküdtek, egyikük mellé a lovát is elhelyezték, a másik kettőbe kislányokat temettek el. Mint az MTI híréből kiderül, a hétfőn kezdődött mentő feltáráson egy ötven négyzetméteres területen azonosítottak négy sírt, amelyek egyikéből egy gömbös végű, bronz fülbevaló is előkerült. Ebből egyértelművé vált, hogy 6-7. századi, avar sírokról van szó – mondta Szabó Antal, a Paksi Városi Múzeum ásatásvezető régésze az MTI-nek.

Mint részletezte, a sírokban két kislány és két férfi csontvázát tárták fel. Az egyik férfi mellé a lovát is eltemették, amely a nomádok által kedvelt, a tarpánhoz hasonló, kistermetű állat volt. Mindkettejüket nyugat-keleti irányban helyezték el a sírgödörben. A férfit kezében egy kerámia korsóval temették el, amelyben – feltételezhetően – valamilyen szeszes ital, talán kumisz lehetett. Fegyvert nem találtak nála, de a lóból ítélve harcos lehetett. Az állatot viszont teljes felszerelésben tették a sírba, a zablát, a kengyelt és a bőrnyereg nyomait is megtalálták. Feltételezik azt is, hogy a másik férfi, aki erős testalkatú, 180-190 centiméter magas lehetett, szintén harcos volt.

A régész szerint a négy sír bizonyosan egy nagyobb avar temető része. A közelben található nyomok arra utalnak, hogy akár több település is lehetett egy húsz négyzetkilométeres területen. 2020-ban a mostani ásatástól három-négy kilométerre ugyanebből az időszakból hét sírt tártak fel, az is elképzelhető, hogy egy több kilométeren át húzódó temetőről van szó – tette hozzá. A feltárás eredményét várhatóan ősszel időszaki kiállításon mutatja be a paksi múzeum.

 

 

Mutatunk egynapos kirándulási tippeket is, de nemcsak külföldön, itthon is vannak kivételes helyek, mint például Hollókő.

 

Vissza a többi friss hírhez – kattints IDE!

(Forrás: MTI és Travelo)

(Fotó: Getty Images/illusztráció)