Airbnb új módszere
A lakástulajdonok munkáját is segítené az új eszköz. (Fotó: unsplash)

Formabontó megoldással rukkolna elő az Airbnb

Ez az eszköz segíthet az Airbnb-n hirdető lakástulajdonosoknak, hogy megbizonyosodjanak róla, vendégeik teljesen egészségesek.

A Health Safety Attention (Egészségbiztonsági Elővigyázatosság) nevű eszköz lehetőséget adhat az Airbnb-n hirdető lakástulajdonosoknak, hogy tanúsítványt kapjanak vendégeiktől arról, nincsenek koronavírusos tüneteik, és tudomásuk szerint nem találkoztak fertőzött emberrel.

Jelenleg Amerikában, a Járványügyi Központ és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) irányításával tesztelik az eszközt. „Egyelőre nem határoztunk meg céldátumot, amikor világszerte elkezdjük használni, de Amerika mellett más országokra és régiókra is kiterjesztjük a tesztelést, ahogy a turizmus beindul” – mondta az Airbnb szóvivője, aki azt is hozzátette, hogy az eszköz a vendégek Covid-státuszában beálló változásokról is azonnali értesítést küld a lakástulajdonosoknak.

Nem ez az eszköz az első olyan,a mellyel az Airbnb védeni próbálja a közösség biztonságát. A járvány kirobbanásakor ötlépcsős takarítási programot állítottak össze, az oldalukon megjelenő ingatlanoknál pedig láthatóvá tették, melyik lakáskiadók azok, akik az új, fokozottabb tisztasági protokoll szerint takarítják a lakásokat.

(Nyitó kép: unsplash)

via