Létezik olyan, hogy túlértékelt, túlmisztifikált úti cél?

Ahogy a legkedveltebb, legolcsóbb, legdrágább úti célokat, úgy a leginkább túlértékelteket is össze szokták gyűjteni. De szükségünk van erre?

A “legleg listák” mindennaposak az interneten: büszkék leszünk, ha egy ismeretlen blogger szülővárosunkat menő helynek tartja, és dühöngünk, ha lehúzzák a kedvenc nyaralóhelyünket. Ismerős a szituáció, ugye? Akkor valószínűleg már belefutottunk olyan felsorolásokba is, hogy a leginkább túlértékelt várost, tengerpartot, túraútvonalat vizsgálják, kárálnak, szomorkodnak, hogy hiába fizettek súlyos összegeket, a vágyott hely mégsem hozta azt az érzést, amire számítottak. De hol van a kutya elásva?

A mesék márpedig nem léteznek…

Pontosan ugyanott, ahol a jó mindig elnyeri méltó jutalmát és a hercegnő mindig megtalálja a passzoló, tökéletes herceget. Illúziókat kergetünk és táplálunk, ebben pedig a popkultúra adja alánk a lovat. Utazási sztereotípiákban élünk, ez pedig nem segít egy-egy hely valós megítélésén, mi több, velünk is kibabrál. Elszontyolodunk, lehangoltak leszünk, mivel nem arra vártunk, amit végül kapunk. Valami egészen más jön és ezt nehéz feldolgozni. Pedig itt az ideje, mert így nem leszünk boldog utazók!

Párizs és Velence az örök trónkövetelők

Nézzük is meg ezt a két európai várost. Párizs nagyon sokszor előkerül ezeken a listákon, ami nem is véletlen, mert óriásiak a felé támasztott elvárások. Legalább annyi író magasztalja, mint átkozza, van, akinek kifogyhatatlan inspirációs forrás, másnak Dante poklának nyolcadik köre, ahol a megbízhatatlanokat találjuk, köztük Párizst is. Hívogat, kecsegtet és akkor tessék! Hetyke bagettekkel bicikliző svájci sapkás, csíkos pólós, kortalan hölgyek, sanzonzene, Eiffel-torony előtti romantikus rozézós piknik helyett kapjuk a koszos metrót, a vihogó tiniktől teli Pére-Lachaise temetőt és a túlárazott turistacsapdás vacsorákat. Pedig a filmek egészen mást mutatnak, a gyönyörű fotókon sincsenek ott a kényelmetlen tényezők.

Velencei illúzióink hasonlóan alakulnak: kedves olasz dallamot fütyülő jóképű gondolás, a Szent Márk téren elfogyasztott kifogástalan vékonytésztás pizza, eldugott sikátorban való romantikus csókolózás helyett nyáron oltári meleg és a csatornák szaga, kutyafuttában vásárolt ímmel-ámmal elfogadható panini és tömegek mindenhol. Pedig utaztunk, pénzt szántunk rá, vágyódtunk és tessék!

Töröljük a berögzített mintákat, élvezzük a jelent!

Teljesen felesleges ideákat kergetni és belelovallnunk magunkat a képzelt tökéletes, makulátlan utazási élménybe, mert olyat úgysem kapunk. Sem Párizsban, sem máshol. Minden út egyedi és megismételhetetlen, csupán az bennük a közös, hogy szeretnénk nagyon jól érezni magunkat, kikapcsolódni, feltöltődni. Ezt viszont nem lehet befeszülve és valami képzeltre várva elérni, mert végtelen elégedetlenkedést és csalódottságot szül. Ezzel pedig nem csak a saját, hanem az utastársak hangulatát is befolyásoljuk.

Igyekezzünk a pihenésünkből és felfedezésünkből kihozni a legjobbat, még, ha nem is filmes, könyves, verses és ugye Instagram-képek szintjén, mert lássuk be, ahhoz nem láttuk a “werket”, ami bizonyára közelebb van a valós élményhez. Hogy a Montmartre-on nehéz asztalt kapni és a gondolás fickók korántsem olyan udvariasak, mint hinnénk. És akkor mi van? Helyben vagyunk, beteljesült az álom, megéri hátradőlni és élvezni a történéseket. Hallgatni a zajokat, figyelni az embereket és kiszúrni aki tényleg helyi, elmenni egy piacra, ahol tényleg a városlakók beszélgetnek és vásárolnak, felkeresni olyan helyeket, ahol kevés a turista és sokkal több az autentikus mozzanat. Ezek közelebb hozhatnak a helyhez és valódi szelleméhez.

Ne ítélkezzünk!

Eleve nem lehet semmi sem egydimenziós, igazságtalan lenne mélyre menő következtetéseket levonni egy hétvégés városlátogatásból vagy egy párórás átszállás miatti rapid becsekkolásból. Ez pont olyan, mintha valakit egyetlen beszélgetés vagy impresszió alapján megítélnénk és sosem adnánk neki több esélyt, pluszban pedig még rossz hírét is keltenénk.

Vallom, hogy ne magát a helyet hibáztassuk! Ne szórjunk átkot az Eiffel-toronyra, ne legyintsünk, amikor áradások alkalmával elönti a víz Velencét. Lassítsunk, már utazás előtt hessegessük el az illúziók csalókán kecsegtető felhőit és óriási elvárások nélkül, nyitott szívvel, figyelő szemmel adjuk át magunkat az élménynek!