7 csodás hely, amiért szeretünk átugrani Szlovákiába

Szlovákiában számtalan a magyar történelem dicső napjaira emlékeztető vár, bányaváros és gyönyörű táj található itt.

Csorba-tó és a Magas-Tátra

A Magas-Tátra közismert friss levegőjének gyógyító hatásáról, varázslatos vízeséseit az edzettebbek felülről is megcsodálhatják. A Csorba-tó ideális kiindulópontja a túráknak, népszerű síparadicsom, ahol a helyieknél bőségesen lehet szállást találni, másnap reggel pedig neki lehet vágni a Tátra-csúcsok meghódításának.

Kassa

A négy égtáj: kelet és nyugat, észak és dél Kassán találkoztak. A kereskedelmi utak kereszteződése alkalmas hely volt a pihenésre, valamint a letelepedésre. A város megerősödött és erejét háromsávú védőfal védte. A Magyar Királyság második legjelentősebb városa lett, Buda után.

Kassa mai történelmi központjának dominánsát az egy kilométer hosszú gyalogos zóna, pompás történelmi épületekkel együtt alkotja, melyeket királyok látogattak és ahol grófok, illetve a nemesség jelentős képviselői éltek.

Ha szabadon szeretnénk mozogni, akkor az autó a legjobb közlekedési eszköz a szlovákiai utazásához. Szlovákiában csaknem 700 km autópálya és gyorsforgalmi út található, amelyek díjkötelesek. Pozsonyból Kassára körülbelül 5 órát (400 – 450 km), Besztercebányára (Banská Bystrica-210 km) és Zsolnára (Žilina-200 km) 2 órát, a Magas-Tátrába pedig 4 órát tart az út (340 km).

Szepesi vár

A 900 éves vár az egyik legnagyobb Európában. Gyönyörű, érintetlen vidéken, egy mésztufa sziklán áll, méreteit tekintve Európában az egyik legnagyobb középkori erődítmény. Népszerűségét elsősorban fantasztikus látképének köszönheti, lenyűgöző látványt nyújt, ahogyan a zöld domb tetejéről a monumentális épület még ma is, mintha őrizné a körülötte elterülő vidéket.

Garamszeg

A falu hagyományos fatemploma szlovák Kárpátok hét másik fatemplomával együtt az UNESCO Világörökségek közé tartozik 2008 óta. A templom Garamszeg leghíresebb látnivalója, melyet 1726-ban építettek, orgonája 1764-ben készült. A hagyományos stílusú épületen egyértelműen skandináv jellegzetességek fedezhetők fel, ami egyedülállóvá teszi a templomot az országban.

Pozsony

Pozsony a Szlovák Köztársaság fővárosa, egyben legnagyobb városa. Pozsony az ország délnyugati részén helyezkedik el a Duna mindkét és a Morva folyó bal partját elfoglalva, Ausztria és Magyarország közvetlen közelében.

A város Európa egyik legkisebb fővárosa. Minden típusú látogató megtalálja itt számítását, a kultúrára szomjazó a főleg barokk kori műemléképületekben számos érdekes múzeum, izgalmas galéria közt válogathat, a nagyvárosi élményeket kereső órákig bolyonghat az élettel teli, nyüzsgő, színvonalas vendéglátóhelyekkel zsúfolt sétálóövezetben, de a csak italra és szórakozásra vágyó fiatal is kifejlett party kultúrát lelhet a bulinegyedként is elhíresülő szlovák főváros belvárosában.

Egy hétre, egy októberi hétvégére 2 felnőtt részére három csillagos szálloda Pozsonyban 72ezer forinttól már foglalható a Booking.com-on.

Suchá Belá-szurdok

A Szlovák Paradicsom leglátogatottabb és egyik leglátványosabb szurdoka a Suchá Belá, azaz a Száraz-Fehér-völgy szurdoka. Közkedveltségét elsősorban rendkívül könnyű megközelíthetőségének köszönheti, hisz már szinte közvetlen a parkolótól pár percre kezdődik a természeti mesevilág. Ez persze közel sem jelenti azt, hogy végigjárása rutin feladat lenne az átlagos turistának, a Szlovák Paradicsom szurdokai segédeszközeinek teljes palettáját és kihívásait megtaláljuk ebben a csodaszép, vadregényes, romantikus völgyszorosban.

Selmecbánya

Az egykori Magyar Királyság egyik legjelentősebb bányavárosa.  A hegyekkel körülvett káprázatos fekvésű Selmecbánya (Banská Štiavnica), a Világörökség része, a közép-szlovákiai bányavárosok legszebbike. Gyönyörű, történelmi hangulatot árasztó óvárosának terei, hangulatos, a domboldalakon kanyargó utcácskái, dombokon magasodó erődítményei, impozáns kálváriája népszerű turistacélponttá teszik. Az utóbbi években idegenforgalmi infrastruktúrája is felnőni látszik a feladathoz, kitűnő szálláshelyek és változatos, színvonalas vendéglátóhelyek várják a látogatókat.

 

Először merészkedtek le a pokol kútjának mélyére. Ezek a legvonzóbb lakóhelyek Magyarországon.

Vissza a többi friss hírhez – kattints IDE!

(Fotók: youtibe, wikipedia, Getty Images)