5 tipp, hogy kreatívan hasznosítsd újra az ételszállítós papírzacskókat

Ugye te is gyűjtöd otthon a kiszállítós papírzacskókat? Mindannyian azt mondjuk, egyszer majd jó lesz, végül egy konyhaszekrény mélyén várják a jobb sorsot. Van olyan bevásárlás-szolgáltató, aki visszaviszi a már nem használatos zacskókat, de a kisebb, nagyobb szájú ételszállítós zacskók bizony simán újrahasznosíthatók, ezzel pedig még egy lépést teszünk a fenntarthatóság felé. Mutatjuk a tippjeinket!
  • Papírt a papírba

Az egyik leglogikusabb ötlet, ha papírszemetet gyűjtünk benne, így a szelektív kukába már rendszerezve kerül a hulladék. Amennyiben van a kertben erre kijelölt hely, vagy kifejezetten komposztáló állomásokra járunk, akkor ezek a 100%-ban papírból készült zacskók is jó gyűjtőegységek, hiszen biológiailag lebomló anyagok. 

  • Rajzlap a négyzeten

A legkisebbek folyton azzal nyúznak, hogy rajzolnának, de elfogyott a lap? Nos, a papírzacsik szétvágva rajzlapként is megállják a helyüket, főleg, ha ceruzával, temperával, zsírkrétával alkotnak a gyerekek. A filctollat és a vízfestéket hamar beszívja, de a többi színezővel remekül működik. Így nem kell egy újabb tömb rajzlappal vagy írólappal készülnöd.

  • Stílusos receptgyűjtemény

Arcpirító összegekért árulják a natúr papíros noteszeket, kis füzeteket. Miért ne gyártanánk saját kézzel kedves és stílusos változatot, éppen a papírzacskók felhasználásával? Azonos méretre vágva, spárgával vagy gemkapoccsal tűzve szuperek lehetnek a zacskó papírjai, feltével, ha nincsenek teleírva reklámokkal. És, ha mégis logózott, zavaró? Ragasztóstifttel egy másik lapot ragasztunk rá, így az egység megmarad, de nem fog zavarni a minta. Receptgyűjteményt, noteszt, to-do listát is írhatunk a rusztukus DIY füzetkébe.

 

  • Vintage csomagolóanyag

Divat a vintage, a shabby chic, ehhez pedig kiváló társ a natúr papír. Ha sima spárgát, esetleg a témához illő, természetes anyagból készült kötözőt választasz hozzá, akkor nem kell aggódnod miatta, hogy túlságosan környezetszennyező a módszered. Lehet fokozni a sztorit: rozmaringágacska, levendula, fenyő, fahéjrúd mehetnek még dekornak a csomagra!