40 éve remeteként él egy férfi Skóciában

A 74 éves férfi negyven éve él a civilizációtól távol Skócia egy eldugott pontján.

Egy férfi csaknem négy évtizede remeteként él a Skót-felföldön, ahol egy faházban húzza meg magát villany és vezetékes víz nélkül.

A 74 éves Ken Smith azután vonult ki a vadonba, hogy 26 éves korában egy bűnöző banda brutálisan megtámadta. Agyvérzése lett, és 23 napig eszméletlenül feküdt a kórházban, az orvosok attól tartottak, hogy soha nem fog többé járni vagy beszélni.

A férfi azonban felépült, és bevetette magát a vadonba. Először Kanadába utazott, ahol több mint 22 ezer mérföldet tett meg gyalog teljesen egyedül, majd úgy döntött, hogy hazautazik. Szülővárosában, Derbyshire-ben tudta meg a szörnyű hírt: meghaltak a szülei.

Ken eleinte nem érzett semmit szülei elvesztése miatt, de később nagyon szíven ütötte a dolog. A BBC A Treig-tó remetéje című dokumentumfilmjében azt mondta: csak rótta a kilométereket, és közben sírt, és Nagy-Britannia legeldugottabb pontját kereste. Végül a skóciai Treig-tó mellett telepedett le, és azóta egy rönkházban él, ahol fával fűt, zöldségeket termeszt, bogyókat gyűjt az erdőben és horgászik a tóban.

Kennek 2019-ben sztrókja volt, de egy GPS-es jeladónak köszönhetően – amit néhány nappal korábban kapott – időben a segítségére siettek, és kórházba szállították. Egy évvel később egy halom farönk dőlt rá, és megsérült, ami miatt újra kórházba került.

Ennek ellenére a férfinek esze ágában sincs visszatérni a civilizációba. Azt mondja, sok bajt túlélt odakint, de senki sem él örökké, ő pedig nem megy sehová, a vadonban várja az utolsó napját.

Ide terveznek karácsonyi utat a magyarok. Grönland legnagyobb városában sem állt meg az idő.

Vissza a többi friss hírhez – kattints IDE!

via

Ha igazán szeretsz valakit, lepd meg az új ROADSTER magazinnal!