1720 óta működik a világ egyik legrégebbi kávéháza

Casanova és Dickens is törzsvendég volt.

A világ egyik legrégebbi kávéháza, az olaszországi Velencében található, patinás Caffé Florian falai között is közismert személyiségek fordultak meg. Fennállásának három évszázada alatt – 2020-ban ünnepelte alapításának 300. évfordulóját – a törzsvendégei között tudhatta Dickenst, Casanovát és Andy Warholt is. A város szerves részévé, a helyiek és a turisták kedvencévé vált.

A velencei Szent Márk téren található Caffé Floriant gyakran emlegetik a világ legszebb kávéházai között. Pompás belső díszítésével, bársonyhuzatú székeivel, márványasztalaival és falfestményeivel méltán tarthat számot hasonló elismerésekre. Központi elhelyezkedésével és gazdag történelmi múltjával a város egyik szimbóluma is lett.

A mindenfelől érkező turisták szívesen telepednek le az árkádsor alatti székekre, és gyönyörködnek a nyüzsgő térben, miközben az üzlet kínálta finomságokat élvezik.

Ki inna meg itt egy klasszikus feketét?

(Fotók: Getty Images)

via